Szalkszentmárton község
Adatok
Régió: Dél-Alföld
Megye: Bács-Kiskun megye
Kistérség: Kunszentmiklósi kistérség
Lakosság: 3016 fő
Terület: 82.1 km2
Népsűrűség: 36,74 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 76
Fekvése
Az új Pentele híd átadása óta a község 25 km-re van Dunaújvárostól, de van révátkelési lehetőség is a legközelebbi városba.
Közlekedése
A község nyugati határában halad az 51. főút. A Kunszentmiklós-Dunapataj vasútvonal megszűnése óta a község csak autóbusszal megközelíthető. A Kunság Volán Kalocsa-Kunszentmiklós, Dunaegyháza-Kecskemét és Kunszentmiklós-Dunaújváros járatainak, valamint a Volánbusz Budapest-Kalocsa és Budapest-Baja járatainak köszönhetően a környező nagyvárosok jól megközelíthetőek.
Története
A település Szalk és Szentmárton (Lovász,-földe) összeolvadásából alakult ki.
SzalkSzalk nevét az oklevelek 1317-ben említik először, ekkor Solk alakban írják, s a Szalki nemesek birtokolták.
1317-1318-ban az örökös nélkül elhalt Szalki András itteni földjét Károly Róbert király Chata fia Becsei Imrének adományozta, Szent Mihály templomával együtt.
1320-ban Becsei Imre 50 M-ért megvette Szalki Mihály és fiai itteni birtokát is, és azt körülhatárolták, s még ugyanez évben megvette Szalki Mihálytól a Szalkból kihasított Petlend földet Lovász (Szentmárton) és Beledülése között.
1324-ben Beledülése földet vásárolta meg Becsei Imre.
1325-ben Wgrinus és fiai adták el itteni szerzett részüket 20 M-ért ugyancsak Becsei Imrének.
1332-ben papja 5 gs. pápai tizedet fizetett.
SzentmártonSzentmárton (Lovász,-földe) nevét az oklevelek 1320-ban említik először, Lowaz alakban.
Eredetileg királyi lovászok faluja lehetett, melyet utóbb Szent Mártonnak szentelt templomáról neveztek el.
1324-ben Becsei Imre birtokaként szerepel.
Nevezetességei
- Petőfi Sándor Emlékmúzeum
Következő községek
Szalmatercs | Szalonna | Szamosangyalos | Szamosbecs | Szamoskér | Szamossályi | Szamosszeg | Szamostatárfalva | Szamosújlak | Szanda | Szank | Szántód | Szany | Szápár | Szaporca | Szár | Szárász | Szárazd | Szárföld | Szárliget | Szarvas | Szarvaskend | Szászberek | Szászfa | Szászvár | Szatmárcseke | Szátok | Szatta | Szatymaz | Szava | Százhalombatta | Szebény | Szécsénke | Szécsény | Szécsényfelfalu | Szécsisziget | Szederkény | Szedres | Szeged
További községek
Kisrécse | Sima | Rábapatona | Újbarok | Tetétlen | Tiszadorogma | Rátka | Szentlőrinckáta | Pócspetri | Győrság | Tiszakeszi | Budaörs | Kiskunfélegyháza | Kisdobsza | Gordisa | Ellend | Bánd | Zalaszentgyörgy | Fót | Mosonmagyaróvár | Albertirsa | Nemesgörzsöny | Öttömös | Kétújfalu | Kék | Okorvölgy | Oroszlány | Kacorlak | Aranyosgadány | Karcsa | Tiszavárkony | Balatonszárszó | Harta | Nikla | Szepetnek | Dobronhegy | Magyarbóly | Újszentiván | Pincehely | Csókakő | Márkháza | Nagybaracska | Rigyác | Tokodaltáró | Felsőcsatár | Pánd | Bana | Méhtelek | Kisdorog | Bágyogszovát
